• 

A klub története [szerkesztés]

A kezdetek [szerkesztés]

A klub megalapítása a svájci születésű Hans Gamper nevéhez fűződik, akinek katalán beceneve Joan volt. Gamper 1899. október 22-én hirdetést adott fel a helyi sportmagazinban, egy barcelonai székhelyű labdarúgócsapat létrehozásának céljával. 1899. november 29-én Gamper elnökletével Gimnas Soléban került sor az egyesület első gyűlésére. Az összejövetelen résztvevők névsora a következő volt: Hans Gamper, Gualteri Wild, Lluis dOssó, Bartomeu Terradas, Otto Kunzle, Otto Maier, Enric Ducal, Pere Cabot, Carles Puyol, Josep Llobet, John Parsons és William Parsons. A gyűlés határozata alapján megalakult a klub, melynek első elnöke Gualteri Wild lett, aki feladatai mellett játékosként is szerepet vállalt a csapat munkájában.^[1]

A csapat első mérkőzésére Bonanovában került sor, egy angol kivándorlókból álló csapat ellen. Az összecsapást az angol együttes nyerte meg 1:0 arányban. A meccs érdekessége, hogy az angol csapatban néhány Barcelona játékos is szerepelt a mérkőzés során. Az egyesület első, saját tulajdonú hazai pályájának hivatalos megnyitójára 1909. március 14-én került sor.^[1]

A klub az 1901-1902-es évadban megnyerte a Macaya Kupát, az 1904-1905-ös és az 1908-1909-es szezonban pedig katalán kupát. Az utóbbin 1922-ig még nyolc alkalommal diadalmaskodtak (1910-ben, 1911-ben, 1913-ban, 1916-ban, 1919-ben, 1920-ban, 1921-ben és 1922-ben). Emellett a spanyol labdarúgókupában is eredményesen szerepelt a csapat és több alkalommal is sikerült elhódítania a trófeát (1910-ben, 1912-ben, 1913-ban, 1920-ban és 1922-ben).^[1]

1920-tól 1950-ig [szerkesztés]

1922-ben került felavatásra a Les Corts Stadion, mely a klub egyik legsikeresebb időszakának lett a helyszíne. Az egyesület első aranykorát 1919-től 1929-ig élte. A klub sorozatban öt alkalommal nyerte meg a katalán kupát, emellett három ízben (1925-ben, 1926-ban és 1928-ban) hódították el a spanyol labdarúgókupát. Az utóbbi két spanyol labdarúgókupa győzelmet megismételt mérkőzésen szerezte meg a csapat a Real Sociedad ellenében. Az összecsapások hőse a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Plattkó Ferenc volt. A magyar labdarúgó tiszteletére Rafael Alberti költeményt írt. A csapatban olyan kitűnő labdarúgók szerepeltek, mint Samitier, Alcántara, Zamora, Sagi, Piera és Sancho. Az FC Barcelona ebben az időszakban vált a katalán hazafiasság szimbólumává. 1924-ben, a klub fennállásának 25. évfordulóján már 12 207 pártoló tagja volt. Az eseményt az ismert plakátrajzoló művész Josep Segrelles örökítette meg. Az első hivatalos spanyol labdarúgó-bajnokságra az 1928–1929-es szezonban került sor. Az FC Barcelona az első osztályban indult és megszerezte az első bajnoki címét, betetőzve ezzel a korszak sikereit.^[2]

A pályán kívül azonban számos tényező befolyásolta a klub működését. 1925. június 14-én egy hazai mérkőzés alkalmával az FC Barcelona szurkolói kigúnyolták a spanyol nemzeti himnuszt. Válaszul Miguel Primo de Rivera spanyol diktátor hat hónapra bezáratta a Barcelona hazai pályáját. A büntetést végül három hónapra csökkentették, emellett Gampert lemondásra kényszerítették. A klub alapítója 1930. július 30-án hunyt el. Ebben az időszakban a politikai harcok visszavetették a sport szerepét a spanyol társadalom egészében. Ennek megfelelően az FC Barcelona teljesítménye visszaesett, bár továbbra is voltak tehetséges játékosai Martí Ventolrà, Josep Raich és Josep Escolà személyében. Az egyesület végül pénzügyileg, társadalmilag és a sport terén is válságba jutott. Bár a csapat hat alkalommal diadalmaskodott a katalán kupában (1930-ban, 1931-ben, 1932-ben, 1934-ben, 1936-ban és 1938-ban), a spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályában meglehetősen sikertelen volt és számos szurkolót vesztett.^[2]

A spanyol polgárháború kitörése után egy hónappal a klub elnökét, Josep Sunolt Francisco Franco csapatai Guadalajara közelében meggyilkolták. A játékosok ekkor Mexikóban és az Egyesült Államokban egy túrán vettek részt és ennek köszönhetően a klub vagyona megmenekült, azonban a csapat fele száműzetésbe vonult Mexikóba és Franciaországba. 1938. március 16-án falangista bombamerénylet érte az egyesület társasági klubját. Pár hónappal később pedig a katalán hazafiasság jelképeként az egyesület francói befolyás alá került. A sok viszontagság következtében a klub tagsága 3486 főre csökkent.^[2]

1940. márciusában Francisco Franco támogatója, Marqués de la Mesa Rsta került a klub élére. Ezt követően az egyesület nevét az angolosan hangzó Fútbol Club Barcelonáról a spanyolosabb hangzású Club de Fútbol Barcelonára változtatták. Az eredeti nevet végül 1973-ban vette vissza a klub. Emellett a katalán címer 4 vörös sávját kettőre csökkentették és ezt csak 1949-ben állították vissza. Az 1940-es években stabilizálódott a csapat helyzete. 1942-ben sikerült megnyernie a spanyol labdarúgókupát. A következő szezonban a Real Madrid CF elleni botrányos kimenetelű összecsapás után, melyen a csapat fenyegetettségben játszott, lemondott a Barcelona elnöke. A spanyol bajnoki címet ezt követően 1945-ben, 1948-ban és 1949-ben is elnyerte a csapat és 1949-ben a latin kupában is sikerült diadalmaskodnia. A korszak meghatározó játékosai a következő labdarúgók voltak: César, Basora, Velasco, Curta, a Gonzalo testvérek, Seguer, Bíosca és Ramallets. 1949-ben, a klub fennállásának 50. évfordulóján a Barcelona 24 893 főnyi tagsággal rendelkezett, mérlege pedig 21 katalán, 9 spanyol kupagyőzelem és 4 bajnoki cím volt.^[2]

A Kubala-korszak és az 1960-as évek [szerkesztés]

1950. júniusában érkezett a klubhoz a magyar származású Kubala László és ezzel egy új korszak vette kezdetét az FC Barcelona életében. A csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott és ennek köszönhetően az 1951–1952-es és az 1952–1953-as szezonban is sikerült megnyernie a spanyol labdarúgó-bajnokságot, valamint 1951-ben, 1952-ben és 1953-ban a spanyol labdarúgókupát. Emellett az 1951-52-es idényben az FC Barcelona elhódította a latin, az Eva Duarte és a Martín Rossi kupákat is. A legendás támadósor tagjai a következő labdarúgók voltak: Estanislao Basora, César Rodríguez Álvarez, Kubala László, Tomás Moreno és Eduardo Manchón. A kapuban pedig Antoni Ramallets rendkívüli teljesítményével hívta fel magára a figyelmet. A labdarúgó öt alkalommal bizonyult a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának az 1951-től 1960-ig terjedő időszakban. Ezzel ma is ő vezeti az ezért adományozott Ricardo Zamora-trófea örökranglistáját.^[2][3]

Kubala ekkora már a csapat legendás játékosa lett. A magyar labdarúgó 1952. február 10-én egy mérkőzésen egymaga hét gólt szerzett. 1953-ban nem sikerült az argentin Alfredo di Stéfano leigazolása és a labdarúgó a rivális Real Madrid CF-hez igazolt. A csapat népszerűsége, melyben kiemelkedő szerepe volt Kubala Lászlónak, szükségessé tette egy új, nagyobb és korszerűbb stadion megépítését. A magyar labdarúgót 1999-ben minden idők legjobb Barcelona játékosává választották. A ma is használatban lévő Camp Nou Stadion átadására 1957. szeptember 24-én került sor és 90 ezer férőhellyel rendelkezett. Ekkor a klubnak már 40 ezer pártoló tagja volt. 1957-ben ismét sikerült elnyerni a spanyol labdarúgókupát, melyet 1959-ben és 1960-ban újabb bajnoki címek követtek. Emellett a csapat 1958-ban és 1960-ban is megnyerte a vásárvárosok kupáját. Ekkor Kubala mellett már Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is a csapat tagja volt. Rajtuk kívül még olyan kiváló labdarúgók szerepeltek a csapatban, mint Evaristo, Eulogio Martinez, Suárez, Villaverde, Olivella, Gensana, Segarra, Gracia, Vergés és Tejada.^[4][5][6]

1960-ban Luis Suárez a kiemelkedő teljesítményével az FC Barcelona első aranylabdával díjazott játékosa lett. Ennek ellenére az 1960-as években nem sikerült megismételni a korábbi sikereket. A csapat mindössze három kupasikert könyvelhetett el. 1963-ban és 1968-ban a spanyol, 1966-ban pedig a vásárvárosok kupájában diadalmaskodott a csapat. A klub viszonylagos sikertelensége ellenére mégis egyre népszerűbb lett, mivel a katalán nép egyre inkább a katalán öntudat jelképeként tekintett az egyesületre. Ebben az időben a diktatúra kemény kézzel kívánta elfojtani a katalán identitást. Ennek következtében lett közismert a „Més que un club” (több, mint egy klub) kifejezés is.^[4][7]

1970-től és 1988-ig [szerkesztés]

A hatvanas évek – az 1966-os vásárvárosok kupája-győzelem ellenére – kétségtelenül hanyatlást hoztak az egyesület számára, azonban Johan Cruyff érkezése jelentős változást hozott a klub életében. A holland játékos 1973. október 28-án mutatkozott be az FC Barcelona csapatában. Vele a csapat teljesítménye jelentősen feljavult és a Barcelona megnyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot. A szezon csúcspontját a Real Madrid CF 5:0 arányban való legyőzése jelentette. A támadó alakzatban az 1973-ban és 1974-ben is aranylabdával díjazott Cruyff mellett Carles Rexach, Juan Manuel Asensi, Hugo Sotil és Marcial nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A bajnoki cím megszerzése egybeesett a klub fennállásának 75. évfordulójával, melynek megünneplése valóságos társadalmi esemény volt. Az évforduló számos katalán művészt, írót és énekest ihletett meg és ekkor született a Barcelona jelenleg is használatban levő indulója a Cant del Barça is.^[3][8]

Francisco Franco 1975-ben bekövetkező halála után bekövetkezett Spanyolország demokratizálódása. Ez jelentős változásokat hozott a labdarúgás területén is, mivel ezt követően a klubok igazgatása is demokratikussá vált. Az elnöki pozicíóba Josep Lluís Núñezt választották, aki ezt követően a klub történetében a leghosszabb ideig látta el az elnöki teendőket. Cruyff jövetele azonban nem igazán hozta vissza az aranykorszakot. Az FC Barcelona nyert ugyan egy bajnoki címet, de nem sikerült visszaszereznie az uralmat a spanyol futballban, pedig a vezetőség mindent megtett azért, hogy a Barcelona Spanyolország és Európa csúcsára kerüljön. A klub vezetése számos ismert és világhírű labdarúgót igazolt a siker érdekében. A csapatba olyan játékosok érkeztek, mint Johan Neeskens, Allan Simonsen, Hans Krankl, Bernd Schuster, Diego Maradona, Mark Hughes és Gary Lineker. Ennek ellenére az újabb bajnoki cím elnyerésére csak az 1984–85-ös szezonban került sor. A bajnokcsapat kulcsjátékosai a következő labdarúgók voltak: Javier Urruticoechea, Julio Alberto, Migueli, Archibald, Schuster és a csapatkapitány Alexanco. A következő hazai sikerre azonban az 1990-es évekig kellett várni.^[9][10]

A spanyol labdarúgókupában a csapat jóval eredményesebb volt ebben az időszakban és öt alkalommal is elnyerte a trófeát (1971-ben, 1978-ban, 1981-ben, 1983-ban és 1988-ban). A Kupagyőztesek Európa-kupáját pedig két alkalommal nyerte meg (az 1978–79-es és az 1981–82-es szezonokban). A legrangosabb sorozatban, a bajnokcsapatok Európa-kupájában és az UEFA-kupában azonban nem sikerült áttörést elérni. A klub népszerűsége a fenti időszakban egyre nőtt. A tagok száma 1974-ben 66 000, 1978-ban 77 000, 1986-ban pedig már 108 000 volt. Emellett a szurkolói klubok száma is növekedésnek indult. Számuk 1979-ben 96, 1993-ban pedig majdnem 700 volt.^[10][11][12]

1988-tól 2000-ig [szerkesztés]

Johan Cruyff és az „álomcsapat” [szerkesztés]

Jelentős változás állt be az eredményesség terén Johan Cruyff 1988-as érkezésével. Cruyff edzőként visszatérve egy sikeres, nyerő mentalitású csapatot állított össze, amelyet a közvélemény csak „álomcsapatként” emlegetett. Ebben az időszakban olyan játékosok járultak hozzá a sikerekhez, mint Hriszto Sztoicskov, Ronald Koeman, Michael Laudrup és Andoni Zubizarreta kapus. A csapat az 1988-89-es szezonban a kupagyőztesek Európa-kupáját, 1990-ben pedig a spanyol labdarúgókupát hódította el. Emellett a spanyol labdarúgó-bajnokságban is legyőzhetetlen bizonyult, így 1991 és 1994 között négy bajnoki címet nyert. A legnagyobb sikerre azonban az 1991–1992-es szezonban került sor, amikor a klub először megnyerte a bajnokcsapatok Európa-kupáját is. A döntőre 1992. május 20-án került sor az olasz Sampdoria ellen. A mérkőzést Ronald Koeman brilliáns szabadrúgásgóljával nyerte meg az FC Barcelona. A kupagyőztes csapat tagjai a következő játékosok voltak: Zubizarreta, Nando, Ferrer, Koeman, Juan Carlos, Bakero, Salines (Goikoetxea), Stoitchkov, Laudrup, Guardiola (Alexanko) és Eusebio. Az 1993–1994-es szezonban, az UEFA-bajnokok ligája döntőjében elszenvedett vereséggel azonban lezárult az „álomcsapat” korszaka. 1996-ban Cruyff vitatott körülmények között távozott a klubtól. A sikeredző távozása mélyen megosztotta a rajongókat és ez az ezt követő sikerek ellenére a későbbiekben is éreztette a hatását. Ez a megosztottság vetett véget Josep Lluís Núñez elnökségének is 2000-ben.^{[10][11][13][14]}

A Van Gaal-korszak [szerkesztés]

Cruyffot Bobby Robson követte. Az angol edző azonban rövid idő elteltével távozott és a helyére az AFC Ajax sikeredzője Louis van Gaal érkezett. Az új edzőkkel az FC Barcelona az 1996–97-es szezonban is megnyerte a kupagyőztesek Európa-kupáját és két egymást követő bajnoki címet szerzett. A sikerek ellenére egyre inkább növelte a megosztottságot az az érzés, hogy lezárult egy fontos és sikeres korszak az egyesület életében. A holland edző a klub egyik legellentmondásosabb edzője volt. Viszonylagos sikerei ellenére érzelemmentes hozzáállása és taktikája a szurkolókban ellenérzést keltett. Különösen népszerűtlen volt a hazai tehetségek eladása, valamint a holland játékosok tömeges leigazolása miatt (összesen nyolc honfitársát szerződtette). Sokan kritizálták szigora és az erőnléti edzések intenzitása miatt is. A sajtóval állandóan hadban állt, a kritikákat pedig mereven elutasította. Az 1999–2000-es szezon sikertelensére való tekintettel Josep Lluís Núñez távozott az elnöki posztról. Louis van Gaal Núñezzel szolidaritást vállalva szintén távozott a klubtól 2000-ben.^{[14][15][16][17][18][19]}

2000-től [szerkesztés]

Gaspar-éra és a sötét időszak [szerkesztés]

2002-ben az akkori elnök, bizonyos Joan Gaspar úgy látta, a klub akkor lehet újra sikeres, ha visszahívja a korábban a szurkolók által nem igazán kedvelt Louis van Gaalt. Igazán nem jó ponttal indított ebben az évben szurkolóknál a vezetőség, hiszen teljesen ingyen elengedte a csapat legnagyobb sztárját, Rivaldót. A csapat az előző évtizedek leggyengébb teljesítményével indította a bajnokságot. Nem lehetett kérdés, a szurkolók az edző és az elnök lemondását szerették volna. 2003 januárjában a holland trénerrel szerződést bontottak, az új edző Radomir Antic lett, aki nagyon nehéz helyzetben lévő csapathoz érkezett. Néhány hónap múlva Gaspar lemondott és ideiglenes vezetőség alakult. Antic mondhatni csodát tett: amikor érkezett, 15. helyen állt a csapat, szezon végén, pedig a jövő évi UEFA kupában való szereplést biztosító 6. helyen.

A Laporta-korszak [szerkesztés]

A júniusra kiírt elnökválasztást egy ügyvéd, bizonyos Joan Laporta Estruch nyerte. Nem a legjobb helyzetben vette át kis csapatával a klubot, hiszen Gaspar felelőtlen költekezésének köszönhetően a klub rossz anyagi helyzetbe került. Ő sem jól indított a szurkolóknál. Kampányát David Beckhamre építette, és ígérte, ha megválasztják, megszerzi az angolt. Megválasztották, ám a sztár a rivális Real Madridhoz került. A következő hetekben azonban egyre szimpatikusabb lett az új elnök a szurkolóknál. A rossz anyagi helyzetre tekintettel megfontoltan, olcsón szerzett játékosokat: Rüstü, Rafael Márquez, Quaresma. Ezután következett a Barca következő éveit meghatározó legfontosabb eseménye: Laporta és csapata megszerezte 27 millió euróért a francia PSG-ből a világ legnagyobb ígéretének tartott Ronaldinhót. A csapat edzője Frank Rijkaard lett, akivel sikerült végrehajtani a célt, azaz a visszakerülést a Bajnokok Ligájába.

A Barcelona anyagilag stabil, aminek köszönhetően új sztárjátékosok érkezhettek. 2004-ben 60 millió euro állt igazolásokra. Érkezett Samuel Eto’o, Deco, Juliano Belletti, Edmílson, Ludovic Giuly, Henrik Larsson.

2005-ben a csapat spanyol bajnok, a világ legerősebb klubjaként emlegetik. A 2005–06-os szezonban is a bajnoki cím győztese a csapat, mely a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Szuperkupát is elhódította.

2006–07-ben a csapat a második helyet szerezte meg a bajnokságban az örök rivális Real Madrid mögött. A szezon végén érkezett erősítésnek Thierry Henry az Arsenalból. A következő szezonban is csak az ezüstérem jutott a csapatnak, ráadásul a kupákban eredménytelenül zárt. A vezetőség Laportával az élen úgy döntött, hogy radikális változtatásokat visz végbe. Elküldték a sikeredző Rijkaardot, megváltak a Barcelonát a trónra újra felültető Ronaldinhotól, illetve Decotól és számos játékostól. Vezetőedzőnek az egy évig a Barca B-vel foglalkoztatott, korábbi Dream Team-tagot, Josep Guardiolát nevezték ki. Több játékost is leigazoltak, Sevillából a rekordáron vásárolt Daniel Alvest, az Arsenalból Hlebet illetve a Manchester Unitedből visszavásárolt Gerard Piquét. Guardiola több fiatal ígéretet is felhozott a tartalékcsapatból.

A 2008-2009-es szezon a Barcelona számára minden idők legsikeresebb szezonja volt. A csapat a Messi-Etoo-Henry támadósorral gólrekordokat megdöntve nagy előnnyel zárta a bajnokságot a Real Madrid előtt. A spanyol kupát - a döntőben az Athletic Bilbaot legyőzve - sok év után ismét elhódította, míg a szezon legnagyobb sikereként a római fináléban lefutballozva a Manchester Unitedet, 2006 után ismét a Barcelona került fel az európai futball trónjára. A triplázás (bajnokság, kupa, BL) korábban egyetlen csapatnak sem sikerült a spanyol bajnokságban. 2009. augusztus 28-án a csapat az UEFA-szuperkupában 1-0 arányban legyőzte a FK Sahtar Donecket, amivel megszerezte a harmadik szuperkupa-győzelmét.^[20]

A szezon végén a nyári átigazolás egyik legnagyobb szenzációjaként a Barcelona megszerezte Zlatan Ibrahimovicot az Intertől, 43.25 millió euróért és Samuel Etoo játékjogáért, azonban ez a szezon már nem volt olyan sima, mint az előző. Az első kellemetlen meglepetés a kupából való kiesés volt: a Sevilla ellen hazai pályán elszenvedett 2-1 arányú vereséget nem tudták ledolgozni idegenben (1-0 a Barcának, idegenben lőtt több góllal továbbment a Sevilla). A BL-ben az elődöntőig mentek: az Internazionale otthonában 3-1-es vereséget szenvedtek, és hazai pályán Piqué egyetlen, igaz mesteri gólja kevés volt. A drágán megszerzett Ibrahimovicot tavasztól nemigen játszatta Guardiola (a svéd nyáron az AC Milanba került). Viszont a Klubvilágbajnokság döntőjét, ha nehezen is, de hosszabbításban megnyerték az Estudiantes La Plata csapata ellen, és a bajnoki címvédés is sikerült a Real Madriddal vívott óriási versenyfutásban (A katalánok a bajnokság végén 3 ponttal előzték meg a Realt úgy, hogy oda-vissza győzni tudtak ellenük!) 2010 nyarán új elnököt választottak Sandro Rosell személyében.

Eredmények [szerkesztés]

Élvonalbeli bajnoki szereplések [szerkesztés]

Az FC Barcelona azon ritka klubok közé tartozik, amelyek a spanyol labdarúgó-bajnokság létrehozása óta folyamatosan az első osztály küzdelmeiben vesznek részt. A csapat a 2008–09-as szezon végéig 20 alkalommal volt bajnok és 22 alkalommal szerezte meg az ezüstérmet. A klub legszebb és legeredményesebb periódusai az élvonalban az 1947-től 1960-ig terjedő időszakban, valamint az 1990-es években voltak. Emellett 2004 óta ismét kiemelkedően teljesít a csapat.^[9][21]

Idény	Helyezés	Idény	Helyezés	Idény	Helyezés	Idény	Helyezés
1928–29	1. hely	1929–30	2. hely	1930–31	4. hely	1931–32	3. hely
1932–33	4. hely	1933–34	9. hely	1934–35	6. hely	1935–36	5. hely
1939–40	9. hely	1940–41	4. hely	1941–42	12. hely	1942–43	3. hely
1943–44	6. hely	1944–45	1. hely	1945–46	2. hely	1946–47	4. hely
1947–48	1. hely	1948–49	1. hely	1949–50	5. hely	1950–51	4. hely
1951–52	1. hely	1952–53	1. hely	1953–54	2. hely	1954–55	2. hely
1955–56	2. hely	1956–57	3. hely	1957–58	3. hely	1958–59	1. hely
1959–60	1. hely	1960–61	4. hely	1961–62	2. hely	1962–63	6. hely
1963–64	2. hely	1964–65	6. hely	1965–66	3. hely	1966–67	2. hely
1967–68	2. hely	1968–69	3. hely	1969–70	4. hely	1970–71	2. hely
1971–72	3. hely	1972–73	2. hely	1973–74	1. hely	1974–75	3. hely
1975–76	2. hely	1976–77	2. hely	1977–78	2. hely	1978–79	5. hely
1979–80	4. hely	1980–81	5. hely	1981–82	2. hely	1982–83	4. hely
1983–84	3. hely	1984–85	1. hely	1985–86	2. hely	1986–87	2. hely
1987–88	6. hely	1988–89	2. hely	1989–90	3. hely	1990–91	1. hely
1991–92	1. hely	1992–93	1. hely	1993–94	1. hely	1994–95	4. hely
1995–96	3. hely	1996–97	2. hely	1997–98	1. hely	1998–99	1. hely
1999–00	2. hely	2000–01	4. hely	2001–02	4. hely	2002–03	6. hely
2003–04	2. hely	2004–05	1. hely	2005–06	1. hely	2006–07	2. hely
2007–08	3. hely	2008–09	1. hely	2009–10	1. hely	2010–11	1. hely

*A spanyol polgárháború miatt a bajnokság szünetelt a következő szezonokban: 1936–37, 1937–38 és 1938–39

Szereplések a spanyol labdarúgókupában [szerkesztés]

Az FC Barcelona, a 2008–2009-es szezont is beleértve, 34 alkalommal jutott be a spanyol labdarúgókupa döntőjébe. Ebből 25 alkalommal sikerült elhódítania a trófeát, 9 ízben pedig ezüstérmes lett a csapat. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg az FC Barcelona a legsikeresebb klub a spanyol labdarúgókupában. Az idei szezon döntőjére 2009. május 13-án került sor Valenciában, ahol az FC Barcelona ellenfele a nagy rivális Athletic Bilbao együttese volt. A döntőt a Barcelona nyerte 4-1 arányban. A legtöbb kupagyőzelmet az 1920-as és az 1950-es években aratta a csapat. A legnagyobb arányú győzelmet 1922. május 14-én aratta az FC Barcelona a Real Unión de Irún ellen. A Vigóban megrendezett mérkőzést a katalán csapat nyerte meg 5:1 arányban.^[11][22][23]

Eredmények évek szerinti lebontásban:

• Kupagyőztes: 1910-ben, 1912-ben, 1913-ban, 1920-ban, 1922-ben, 1925-ben, 1926-ban, 1928-ban, 1942-ben, 1951-ben, 1952-ben, 1953-ban, 1957-ben, 1959-ben, 1963-ban, 1968-ban, 1971-ben, 1978-ban, 1981-ben, 1983-ban, 1988-ban, 1990-ben, 1997-ben 1998-ban és 2009-ben
• Ezüstérmes: 1902-ben, 1919-ben, 1932-ben, 1936-ban, 1954-ben, 1974-ben, 1984-ben, 1986-ban, 1996-ban és 2011-ben

A spanyol labdarúgókupa örökranglistája:^[11]

Helyezés	Klub	Kupagyőzelmek száma
1. hely	FC Barcelona	25
2. hely	Athletic Bilbao	23
3. hely	Real Madrid CF	18

Az elvesztett döntők tekintetében:^[11]

Helyezés	Klub	Elvesztett döntők száma
1. hely	Real Madrid CF	19
2. hely	Athletic Bilbao	12
3. hely	FC Barcelona	10
	Valencia CF	9

Regionális labdarúgó-bajnokságok [szerkesztés]

Katalán labdarúgó-bajnokság [szerkesztés]

A katalán labdarúgó-bajnokság az első regionális labdarúgó-bajnokság volt Spanyolországban és 1901-től 1940-ig létezett. 1929-ig, az egységes spanyol labdarúgó-bajnokság megszületéséig a regionális bajnokságok győztesei közül kerültek ki a spanyol labdarúgókupa résztvevői (néhány esetben az ezüstérmes csapatok is bejuthattak). 1901 és 1903 között a bajnokságot Macaya-kupa néven indították. 1903-ban két független bajnokság kiírására került sor. Az FC Barcelona a Macaya-kupa helyett a saját rendezésű Barcelona-kupa küzdelmeiben vett részt. 1904-től pedig a Katalán Labdarúgó-szövetség szervezésében került megrendezésre a torna. 23 győzelmével (a Macaya-kupát és a Barcelona-kupát beleértve) az FC Barcelona a katalán labdarúgó-bajnokság legsikeresebb klubja volt. A csapat a következő években végzett a bajnokság élén:^[12][25]

• 1902 (Macaya-kupa)
• 1903 (Barcelona-kupa)
• 1905, 1909, 1910, 1911, 1913*, 1916
• 1919, 1920, 1921, 1922, 1924, 1925
• 1926, 1927, 1928, 1930, 1931, 1932
• 1935, 1936, 1938

*1913-ban két bajnokságot indítottak. A másik győztes az FC Espanya volt.

A spanyol polgárháború alatt [szerkesztés]

A spanyol labdarúgó-bajnokság 1936-tól 1939-ig szünetelt a spanyol polgárháború miatt. Ennek következtében az 1936-37 szezonban létrehozták a mediterrán ligát, melynek küzdelmeiben Katalónia és Valencia tartományok jelentősebb klubjai vettek részt. A bajnokságot az FC Barcelona nyerte meg az RCD Espanyol előtt.^[12][25]

Az 1937–38-as szezonban már Valencia tartomány csapatai sem tudtak részt venni a bajnokságban a spanyol polgárháború miatt. Így azt katalán liga néven indították, mely nem azonos a katalán labdarúgó-bajnoksággal. A bajnokság utolsó egy-két fordulójának mérkőzéseit nem játszották le a polgárháború miatt. Ennek ellenére az FC Barcelona megnyerte a ligát, mivel meggyőző előnnyel vezetett az ugyancsak barcelonai UE Sants csapata előtt.^[12][25]

Teresa Herrera-kupa [szerkesztés]

A kupát az A Coruña-i Teresa Herreráról nevezték el, aki 36 éven át a nincstelenek nyomorának enyhítéséért küzdött. Először 1946-ban rendezték meg és a küzdelmekben azóta számos ismert spanyol és külföldi klub is részt vett. Többek között az AC Milan, a Real Madrid, az SS Lazio, a Sporting Lisszabon és számos ismert dél-amerikai csapat. A tornát az FC Barcelona összesen 5 alkalommal nyerte meg, a következő években:^[26][27]

• 1948, 1951, 1972, 1990 és 1993

Joan Gamper-kupa [szerkesztés]

A Joan Gamper-kupát a klub alapítójának tiszteletére hozta létre az FC Barcelona. Az első tornát 1966-ban játszották. Megrendezésére augusztusban kerül sor, melyen ismert európai és dél-amerikai csapatok vesznek részt. Spanyol klubok csak ritkán vesznek részt a küzdelmekben. Érdekesség, hogy 1970-ben az Újpesti Dózsa nyerte meg a Joan Gamper-kupát. 2008 augusztusáig az FC Barcelona 33 alkalommal nyerte el a trófeát és 5 ízben ezüstérmes lett. A csapat a következő években nyerte meg a kupát:^[28][29]

• 1966, 1967, 1968, 1969, 1971, 1973, 1974, 1975, 1976, 1977, 1979
• 1980, 1983, 1984, 1985, 1986, 1988, 1990, 1991, 1992, 1995, 1996
• 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2006, 2007, 2008
• 2010

Egyéb eredmények [szerkesztés]

• Bajnokok Ligája/BEK: 4 győzelem: 1991-1992, 2005–06, 2008–09, 2010–11
• UEFA-kupa/Vásárvárosok kupája 3győzelem: 1958, 1960, 1966
• Európai szuperkupa: 3 alkalommal: 1992, 1997, 2009
• Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK): 4 győzelem: 1979, 1982, 1989, 1997
• FIFA-klubvilágbajnokság: 1 alkalommal: 2009
• Spanyol szuperkupa-győztes: 1948, 1952, 1953, 1984, 1992, 1993, 1995, 1997, 2005, 2006, 2009
• Spanyol ligakupa: 2 győzelem: 1983, 1986
• Catalunya kupa: 6 győzelem: 1990–91, 1992–93, 1999–2000, 2003–04, 2004–05, 2006–07
• Copa Latina: 2 győzelem: 1949, 1952
• Martini & Rossi kupa: 2 győzelem: 1952, 1953
• Kis világbajnokság: 1957
• Ramón de Carranza kupa: 3 győzelem: 1961, 1962, 2005
• Ciudad de Palma kupa: 5 győzelem: 1969, 1974, 1976, 1980, 1981
• Pireneusi kupa: 4 győzelem: 1910, 1911, 1912, 1913

• 13 alkalommal vettek részt UEFA Bajnokok Ligáján
• 22 alkalommal UEFA Kupán
• 5 alkalommal Európai Szuperkupán
• Egyszer vettek részt az Interkontinentális Kupán

Játékoskeret [szerkesztés]

Bővebben: Az FC Barcelona átigazolásai

2011. május 6-án:

# Poszt Név 1 K Víctor Valdés 2 V Dani Alves 3 V Gerard Piqué 5 V Carles Puyol (Csapatkapitány) 6 KP Xavi Hernández (Csapatkapitány-helyettes) 7 CS David Villa 8 KP Andrés Iniesta 9 CS Bojan Krkić 10 CS Lionel Messi 11 CS Jeffrén Suárez 13 K José Manuel Pinto

# Poszt Név 14 KP Javier Mascherano 15 KP Seydou Keita 16 KP Sergio Busquets 17 CS Pedro Rodríguez 18 V Gabriel Milito 19 V Maxwell 20 KP Ibrahim Afellay 21 KP Adriano 22 V Éric Abidal 26 V Andreu Fontàs

 

Kölcsönben [szerkesztés]

# Poszt Név — V Henrique (a Racing Santander csapatánál) — KP Víctor Sánchez (a Getafe csapatánál)

# Poszt Név — CS Keirrison (a Santos csapatánál)

A klub híres játékosai [szerkesztés]

Bővebben: Az FC Barcelona labdarúgóinak listája

Spanyol labdarúgók [szerkesztés]

David Villa Paulino Alcántara[13] Guillermo Amor Pedro María Artola[3] Juan Manuel Asensi José Mari Bakero[30] Sergi Barjuán[30] Estanislau Basora Txiki Beguiristain Miguel Bernardo Bianquetti Enrique Castro (Quini) Carles Comamala Luis Enrique Josep Escolà Abelardo Fernández[30] Albert Ferrer[30]

Jon Andoni Goikoetxea[30] Marià Gonzalvo Sígfrid Gràcia Josep Guardiola Xavier Hernández[31] Andrés Iniesta[32] Mariano Martín Gaizka Mendieta[30] Miguel Ángel Nadal[30] Ferran Olivella Vicenç Piera José Manuel Pesudo[3] Carles Puyol Saforcada[33] Antoni Ramallets Miguel Reina[3]

Carles Rexach Joaquim Rifé César Rodríguez Salvador Sadurní Josep Samitier Joan Segarra Luis Suárez Ramon Torralba Antoni Torres Javier Urruticoechea Víctor Valdés[34] Juan Zambudio Velasco[30] Martí Ventolrà Ricardo Zamora[30] Andoni Zubizarreta[13]

*A nem jelölt játékosok az FC Barcelona:Legendary Players linken találhatóak.

Külföldi labdarúgók [szerkesztés]

Gary Lineker[30] Diego Armando Maradona Lionel Messi Gabriel Milito[34] Juan Román Riquelme Javier Saviola[35] Hans Krankl Daniel Alves[36] Sonny Anderson[30] Evaristo de Macedo Romário Ronaldo Rivaldo Ronaldinho Hriszto Sztoicskov Michael Laudrup[30] Allan Simonsen[30]

Ludovic Giuly[30] Thierry Henry[37] Emmanuel Petit[30] Lilian Thuram[30] Frank de Boer[30] Ronald de Boer[30] Giovanni van Bronckhorst[30] Phillip Cocu[30] Johan Cruyff Edgar Davids[30] Patrick Kluivert[30] Ronald Koeman Johan Neeskens Marc Overmars[30] Robert Prosinečki[30] Samuel Etoo[38] Czibor Zoltán[30]

Kocsis Sándor Kubala László Plattkó Ferenc Ilku Péter Bernd Schuster Gianluca Zambrotta Vítor Baía[30] Fernando Couto[30] Deco[13] Luís Figo[30] Ricardo Quaresma[30] Simão Sabrosa[30] Gheorghe Hagi[30] Gheorghe Popescu[30] Steve Archibald[30] Hans Gamper Henrik Larsson[30] Mark Hughes[30] Zlatan Ibrahimovic[30]

*A nem jelölt játékosok az FC Barcelona:Legendary Players link alatt találhatóak.

Díjazott játékosok [szerkesztés]

Spanyol gólkirályok [szerkesztés]

Az FC Barcelona játékosai eddig 10 alkalommal szerezték meg a spanyol gólkirályi címet, a Pichichi-trófeát. Közülük kiemelkedik Enrique Castro, aki két ízben is gólkirály lett és Ronaldo, aki 34 góljával eddig a klub legeredményesebb gólkirálya. Ezzel a teljesítménnyel Ronaldo elnyerte az európai aranycipőt is.^[3]

Év Ország Játékos neve Gólok száma Mérkőzések száma Egyéb díj 1942–43 Mariano Martín 32 23 1948–49 César Rodríguez 28 24 1964–65 Cayetano Ré 25 30 1970–71 Carles Rexach 17 28 1978–79 Hans Krankl 29 30 1980–81 Enrique Castro 20 30 1981–82 Enrique Castro 26 32 1993–94 Romário 30 33 1996–97 Ronaldo 34 37 aranycipő 2005–06 Samuel Eto’o 26 35 2009–10 Lionel Messi 34 35 aranycipő

Aranylabdás labdarúgók [szerkesztés]

Az aranylabda az európai labdarúgás legfontosabb egyéni trófeája, mellyel a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgót díjazzák. Az FC Barcelona csapatából eddig öt labdarúgó nyerte el az aranylabdát. A legsikeresebb közülük Johan Cruyff, aki két alkalommal is elnyerte a trófeát.^[3]

Év Ország Játékos neve 1960 Luis Suárez 1973 Johan Cruyff 1974 Johan Cruyff 1994 Hriszto Sztoicskov 1999 Rivaldo 2005 Ronaldinho 2009 Lionel Messi 2010 Lionel Messi

Az év labdarúgója (FIFA) [szerkesztés]

Az év labdarúgója címmel a FIFA minden évben azt a labdarúgót díjazza, akit a nemzetközi labdarúgásban résztvevő csapatok edzőinek és kapitányainak szavazatai alapján az év legjobb játékosának választanak meg. Az FC Barcelona csapatából eddig négy brazil származású labdarúgó választottak meg az év labdarúgójának. A legsikeresebb közülük Ronaldinho, aki két alkalommal is elnyerte a címet.^[3]

Év Ország Játékos neve 1994 Romário 1996 Ronaldo 1999 Rivaldo 2004 Ronaldinho 2005 Ronaldinho 2009 Lionel Messi 2010 Lionel Messi

A spanyol bajnokság legjobb kapusai [szerkesztés]

A Ricardo Zamora-trófeát a bajnoki szezon végén adományozzák a spanyol labdarúgó-bajnokság legjobb kapusának. Eddig az FC Barcelona kilenc labdarúgója nyerte el ezt a díjat. Közülük a legkiemelkedőbb teljesítményt Antoni Ramallets nyújtotta, aki öt alkalommal bizonyult a bajnokság legjobb kapusának. Ezzel ő vezeti a kupa örökranglistáját is.^[3]

Év Ország Játékos neve Kapott gólok száma Mérkőzések száma 1947–48 Juan Zambudio Velasco 31 26 1951–52 Antoni Ramallets 40 28 1955–56 Antoni Ramallets 24 29 1956–57 Antoni Ramallets 35 29 1958–59 Antoni Ramallets 22 28 1959–60 Antoni Ramallets 24 27 1965–66 José Manuel Pesudo 15 22 1968–69 Salvador Sadurní 18 30 1972–73 Miguel Reina 21 34 1973–74 Salvador Sadurní 22 30 1974–75 Salvador Sadurní 19 24 1977–78 Pedro María Artola 25 29 1983–84 Javier Urruticoechea 26 32 1986–87 Andoni Zubizarreta 29 43 2004–05 Víctor Valdés 25 35 2008–09 Víctor Valdés 31 35 2009–10 Víctor Valdés 24 38

Egyéb statisztikák és rekordok [szerkesztés]

• Legeredményesebb játékos: Paulino Alcántara 357 mérkőzésen 357 gólt szerzett 1912 és 1927 között^[3]
• Legeredményesebb játékos a spanyol labdarúgó-bajnokságban: César Rodríguez 195 gólt szerzett 1942 és 1955 között^[3]
• Leghosszabb góllövési sorozat: Mariano Martín tíz egymást követő mérkőzésen tizennyolc találatot ért el az 1943. február 14-től 1943. október 3-ig terjedő időszakban^[3]
• Az európai kupák legeredményesebb játékosa: Rivaldo 31 gólt szerzett 1997 és 2002 között (25 UEFA-bajnokok ligája, 5 UEFA-kupa és 1 UEFA-szuperkupa találat)^[3]

Mez [szerkesztés]

Az első mez színei megegyeztek a játékosok által ma is viselt kék és gránátvörös színnel. A mez egyik oldala kék, a másik pedig gránátvörös volt. A mez ujja pedig a mez ujj felé eső oldalának színével ellentétes (kék vagy gránátvörös) volt. A nadrágnak a fehér színt választották. Azóta a mez számos változáson ment keresztül.^[1] A mezen 2006 óta az UNICEF logója látható.

Az adott év 3. számú meze az előző év idegenbeli mezével azonos.

A Barca mezei a 2010-es szezonig:

1899

1910

1913

1920

1955

1991-1992

1991–1992 (vendég mez)

1992

1993–1994

1995

1998

1999

2000

2004

2005-2006

2005-2006 vendég

2006-2007

2006-2007 vendég

2007-2008

2007-2008 vendég

2008-2009

2008-2009 vendég

2008-2009 (3. mez)

2009-2010

2009-2010 vendég

2010-2011

2010-2011 vendég

Jelenlegi technikai stáb [szerkesztés]

2010. július 21-én:^[39]

Elnök	Sandro Rosell
Technikai/sport-igazgató	Andoni Zubizarreta
Vezetőedző	Josep Guardiola
Asszisztens edző	Tito Vilanova
Kapusedző	Carles Busquets
Erőnléti edzők	Lorenzo Buenaventura Paco Seirul•lo* Aureli Altamira Francesc Cos

* A név helyesen szerepel, Seirul•lo valóban így írja a nevét.

A stadion [szerkesztés]

Bővebben: Camp Nou

• Név: Camp Nou
• Város: Barcelona
• Befogadóképesség: 98 772 fő
• Felavatás: 1957. szeptember 24.
• Játéktér: 105 x 72 m
• Más egységek: La Masía

Himnusz [szerkesztés]

Az FC Barcelona indulóját, melynek címe katalán nyelven El cant del Barça, Manuel Valls Gorina szerezte a klub fennállásának 75. évfordulójára. A szöveget Jaume Picas és Josep M. Espinàs írták. Az indulót 1974. november 27-én énekelték el először az évforduló tiszteletére rendezett ünnepségen.^[40]

katalán nyelven	spanyol fordítás	magyar fordítás
Tot el camp És un clam Som la gent blaugrana Tant se val d’on venim Si del sud o del nord Ara estem d’acord, estem d’acord, Una bandera ens agermana Blaugrana al vent Un crit valent Tenim un nom, el sap tothom: Barça, Barça, Baaarça! Jugadors, seguidors Tots units fem força Són molts anys plens d’afanys Són molts gols que hem cridat I s’ha demostrat, s’ha demostrat Que mai ningú no ens podrà tòrcer Blaugrana al vent Un crit valent Tenim un nom, el sap tothom: Barça, Barça, Baaarça!	Todo el campo Es un clamor Somos la gente azulgrana No importa de dónde vengamos Si del sur o del norte Ahora estamos de acuerdo, estamos de acuerdo Una bandera nos hermana Azulgrana al viento Un grito valiente Tenemos un nombre, lo saben todos: ¡Barça, Barça, Baaarça! Jugadores, seguidores Todos unidos hacemos fuerza Son muchos años llenos de afición Son muchos goles que hemos gritado Y se ha demostrado, se ha demostrado Que nunca nadie nos podrá vencer Azulgrana al viento Un grito valiente Tenemos un nombre, lo saben todos: ¡Barça, Barça, Baaarçca!	Az egész pálya Egy kiáltás Mi vagyunk a kék-vörösek Nem számít honnan jövünk Délről-e vagy északról Most egyek vagyunk, egyek vagyunk Egy zászló minket összefog Kék-vörös a szélben Egy bátor kiáltás Van egy nevünk, mindenki tudja: Barça, Barça, Baaarça! Játékosok, szurkolók Együtt erősek vagyunk Annyi lelkesedéssel teli év Annyi gólt kiáltottunk S bebizonyosodott, bebizonyosodott Hogy soha senki minket legyőzni nem fog Kék-vörös a szélben Egy bátor kiáltás Van egy nevünk, mindenki tudja: Barça, Barça, Baaarça!

Az induló itt hallgatható meg.

A klub eddigi edzői [szerkesztés]

John Barrow, 1917 Jack Greenwell, 1917–24 Pozsonyi Imre, 1924–25 Ralph Kirby, 1925–26 Romà Forns, 1927–29 Jack Bellamy, 1929–31 Jack Greenwell, 1931–33 Jack Domby, 1933–34 Plattkó Ferenc, 1934–35 Patrick OConnell, 1935–37 Josep Planas, 1939–41 Ramón Guzmán, 1941–42 Joan Josep Nogués, 1942–44 Josep Samitier, 1944–47 Enrique Fernández, 1947–50 Ramón Llorens, 1950 Ferdinand Daucik, 1950–54 Sandro Puppo, 1954–55 Plattkó Ferenc, 1955–56 Domènec Balmanya, 1956–58 Helenio Herrera, 1958–60 Enric Rabassa, 1960 Ljubiša Broćić, 1960–61 Enrique Orizaola, 1961 Lluís Miró, 1961–62 Kubala László, 1962–63 Josep Gonzalvo, 1963 César Rodríguez, 1963–65 Vicenç Sassot, 1964–65

Roque Olsen, 1965–67 Salvador Artigas, 1967–69 Josep Seguer, 1969–70 Vic Buckingham, 1969–71 Marinus Michels, 1971–75 Hennes Weisweiler, 1975–76 Laureano Ruiz, 1976 Marinus Michels, 1976–78 Lucien Müller, 1978–79 Joaquin Rifé, 1979–80 Helenio Herrera, 1980 Kubala László, 1980 Helenio Herrera, 1980–81 Udo Lattek, 1981–83 José Luis Romero, 1983 César Luis Menotti, 1983–84 Terry Venables, 1984–87 Luis Aragonés, 1987–88 Carlos Rexach, 1988 Johan Cruyff, 1988–96 Carlos Rexach, 1996 Bobby Robson, 1996–97 Louis van Gaal, 1997–2000 Llorenç Serra Ferrer, 2000–01 Carlos Rexach, 2001–02 Louis van Gaal, 2002–03 Radomir Antić, 2003 Frank Rijkaard, 2003–2008 Josep Guardiola, 2008–[41]

A klub eddigi elnökei [szerkesztés]

Walter Wild, 1899–1901 Bartomeu Terrades, 1901–02 Paul Haas, 1902–03 Arthur Witty, 1903–05 Josep Soler, 1905–06 Juli Marial, 1906–08 Vicenç Reig, 1908 Hans Gamper, 1908–09 Otto Gmelin, 1909–10 Hans Gamper, 1910–13 Francesc de Moxó, 1913–14 Àlvar Presta, 1914 Joaquim Peris de Vargas, 1914–15 Rafael Llopart, 1915–16 Gaspar Rosés, 1916–17 Hans Gamper, 1917–19 Ricard Graells, 1919–20 Gaspar Rosés, 1920–21 Hans Gamper, 1921–23 Enric Cardona, 1923–24 Hans Gamper, 1924–25 Arcadi Balaguer, 1925–29 Tomàs Rosés, 1929–30 Gaspar Rosés, 1930–31 Antoni Oliver, 1931

Joan Coma, 1931–34 Esteve Sala, 1934–35 Josep Sunyol, 1935–36 Elnöki tanács, 1936–39 Joan Soler, 1939–40 Enrique Piñeyro, 1940–42 Josep Vidal-Ribas, 1942 Enrique Piñeyro, 1942–43 Josep Antoni de Albert, 1943 Josep Vendrell, 1943–46 Agustí Montal i Galobart, 1946–52 Enric Martí Carreto, 1952–53 Francesc Miró-Sans, 1953–61 Enric Llaudet, 1961–68 Narcís de Carreras, 1968–69 Agustí Montal i Costa, 1969–77 Raimon Carrasco i Azemar, 1977–78 Josep Lluís Núñez, 1978–2000 Joan Gaspart i Solves, 2000–03 Enric Reyna i Martínez, 2003 Átmeneti adminisztratív tanács, 2003 Joan Laporta, 2003-06 Elnöki tanács, 2006 Joan Laporta, 2006-2010 Sandro Rosell, 2010-[42]

Jegyzetek [szerkesztés]

Külső hivatkozások [szerkesztés]

• Hivatalos oldal
• A Barcelona legnagyobb magyar szurkolói oldala
• Magyar Barça szurkolói/múzeumi/történelmi oldal
• FC Barcelona personal website collection (FCB Fan Clubs around the world, programme, ticket, pennant and match day badges)

▼ kinyit m • v • sz World Soccer Magazine – Az év csapata

▼ kinyit m • v • sz La Liga · 2011–12

▼ kinyit m • v • sz Az UEFA-bajnokok ligája, és jogelődjének a győztesei

▼ kinyit m • v • sz G-14

▼ kinyit m • v • sz Sportcsapatok a Katalán nyelvterületen